A hidegben az a JÓ, hogy....
SEMMI!!!
Ne csak álmodozz, valósítsd meg!
2013. december 5., csütörtök
2013. október 13., vasárnap
Most több, mint négy hónap munka után, gondoltam ideje lenne
leírni a tapasztalataimat a báros munkáról. Először is kezdeném azzal, hogy
nagyon különbözőek a vendégekés a dolgokhoz való hozzáállásuk is. 2 csoportra
osztanám őket, az egyik akik megállás nélkül a bár körül vannak, még a partra
se mennek le csak isznak és esznek, hogy „lefogyasszák” az allinclusivejukat. A
másik fele, aki ugyan van allinclusivja, de normális fogyasztásúak, nem fognak
csak azért inni egy sört, mert „ingyen van”. Abból a szempontból is 2 csoport
van, hogy ki mit fogyaszt.Nem tudom, hány féle allinclusivos pia van összesen a
bárban, de sok. Mégis van, aki egy hétig csak mondjuk sört és whiskeycolát
iszik, vagy csak egy fajta italt próbál ki, és annál is marad, ezekhez a
vendégekhez, már kb úgy megyünk oda, hogy a szokásost? A másik fele az, aki
megnézi az itallapot, és elkezd kipróbálni mindent. Egyik sem rosszabb a
másiknál, csak érdekes dolog ez.
A másik, amiről írni szerettem volna a különböző nemzetiségű
emberek „szokásai”. Majdnem pszichológus létemre tudom, hogy nem szabad
általánosítani, meg nyilván vannak mindenhol kivételek, de azért ennyi vendég
után némi hasonlóságot vélek felfedezni a különböző nemzetiségű emberek között.
Kezdeném akkor a spanyolokkal, ha már Spanyolország (bár
inkább németekkel kéne, mert belőlük van a legtöbb, és ez igazából
kisNémetország :D).
Na szóval a spanyolok… Utálom őket, mint vendégek. Egyrészt
mindig extrém kívánságaik vannak (milyen pohárba, hány jéggel, mennyit, mikor,
hova, stb). Kávét is csak nekik kell külön főzni, de azért se hálásak, sokszor
flegmák, nem tetszik nekik a kínálat, ez miért nem allinclusive, csak ez a
szendvics van, blabla. Az arcvágásokba is nagyon jók, és gyakran kicsit
„szolgának” tekintenek. Rendelnek, és leülnek mikor mondjuk sor áll, és látják,
hogy délelőtt nem szokásom kivinni asztalhoz a dolgokat, mindenki szépen
elviszi magának amit rendelt. Másrészt spanyoloktól a borravaló olyan, minta
fehér holló. J
Németek. Németekből van a legtöbb, és asszem talán a
legrendesebb nemzetiség. Adnak borravalót, visszahozzák akár a poharat is,
lehet velük hülyéskedni, nem panaszkodnak, nem kérnek extra dolgokat, csak
sört, de azt sokat! ;) Nyilván vannak köztük is szararcok, de azért itt ez a
ritkább.
Angolok. Na ők azok, akik után a legtöbbet kell pakolni.
Minden szemetet az asztalon, vagy alatta hagynak. Vagy nagyon sok borravalót
adnak, vagy semmit, ez a 2 fajtájuk van. Ők szeretik kihasználni 100%osan
azallinclusivot. És tényleg undorító szemetet hagynak maguk után, kaja, zsepi,
törlőkendő, és legkülönbözőbb dolgok a hamutartóban.
Franciák. Newm nagyon mosolyognak, plusz SEMMILYEN nyelven
nem beszélnek. Vagyis de, franciául, de azt nagyon. Nem is próbálkoznak más
nyelven, elmondják franciául és megvárják, hogy megérted-e, ha nem akkor meg
megy az activity.
Lengyelek. A lengyelekről csak annyit, hogy nagyon-nagyon
sokat isznak, szerintem többet, mint a magyarok.
Oroszok, litvánok. Hangosak és sokat isznak. Röviden
tömören.
Olaszok. Általában jóarcok, mindenféle kétség nélkül
beszélnek hozzád folyamatosan olaszul, mintha a spanyol olasz lenne. Ő olaszul
beszél, te spanyolul válaszolsz, érdekes keverék. Általában nincs velük
probléma, jó borravalót i szoktak adni, plus szeretik a minőséget.
Magyarok. Mindenféle elfogultság nélkül. Egy biztos, ha
magyar van a hotelban, az nem Magyarországon él, ez az ami 100%. Nem igazán
szoktak örülni magyartársaiknak, pedig valljuk be, itt aztán igen ritka
Mallorcán a magyar beszéd.
Megfordult még itt dán, skót nemzetiségű, de ők nem voltak
annyian, hogy átfogóan írjak róluk.
És mégegyszer mondom, hogy ez olyan nagy átlag, vannak
kivételek minden nemzetiség között.
2013. október 1., kedd
Október van. Ma 26 fok volt, egész délután a strandon
döglöttünk. Hihetetlenül jó. 1 hónap és
1 nap múlva érkezem haza. Már nagyon érződik, hogy a végét húzzuk, megint haza
ment ma egy bolgár fiú, aki lakótársam volt 2-3 hónapig. A héten Kinga is
elhagyja a szigetet..:D Fura ez, érzezzük mi a végét. Ma 31 darab allinclusivos
vendég van a hotelban. Vicces.
Most nagy dilemmában vagyok, mi legyen télire. Mindenképp
valahol külföldön szeretnék dolgozni, maradnék ebben a bartenderes dologban,
csak most 2 lehetőség is van, de egyik sem biztos, úgyhogy bizonytalan vagyok.
Egyébként a bulisorozat még megy, jól bírjuk. Volt múlt héten a Physical záróbulija, ami
alkalmából, hárman lányok beöltöztünk angyalnak. Az utcán megállítottak,
fényképezkedtek velünk, szóval jól sikerült jelmez lett. Bementünk az angel’s
nevű helyre, ahol kaptunk ingyen feleseket..:D Mellesleg a szórkozóhely a
záróbulin kihirdette,hogy még egy hétig nyitva tartanak. -.-’
Barbival voltunk egyik nap fenn a világítótoronyban.
Csodaszépek a fények onnan fentről, és a csillagok. Húúú… Kifeküdtünk a full
sötétben a betonra és néztük a csillagokat, és mikor felkeltünk vettük észre,
hogy egy macska ült a hátunk mögött. Úgy megijedtünk, hogy úristen..:D
Megint volt 1-2 fiatal vendégünk, meg kevésbé fiatal is,
akiket megszerettünk, nagyon rossz ilyenkor, amikor elmennek. Ezért utálom ezt
a turistaövezetet. 1 hét alatt pont annyira megismered őket, hogy utána
hiányozzanak. Amúgy csomó volt vendégünkkel tartom a kapcsolatot. Van akivel
már július óta. 2 vendégünk jön Budapestre novemberben, már meg is van a
jegyük, valószínűleg velük lesz majd egy találkám, bulizásom.:)
Volt 2 angol nő is, akik kicsit részegesek voltak, de
emellett nagyon jófejek, megvolt a sör”time”,bor”time, és a vodka-gin ideje is.
Nagyon megszerettek engem valamiért, vettek nekem egy karkötőt, emellett zsebbe
adtak 10 euro borravalót is.
Az elmúlt 2 hétbe amúgy jöttek ilyen 8 fős női csoportok, 9
fős német férfiak, ez egy élmény mikor egyszerre rendelnek 9 sört, vagy 8
tejeskávét.:)
Van a hotelban egy nagyonnagy angol csoport, beülnek mindig
egy nagy körbe, mint valami terápiás csoport, úgy 20an. Szerencsére nincs
allinclusivjuk. És az egyik bácsi tegnap töltötte be a 89 évet. És annyira
cuki, hogy belehalok. Kis pici bácsi, görnyedve jár, alig bír menni, de múltkor
a szülinapján este 11kor még egy flitteres kalapban táncolt..:)))) Beszéltem
vele egyszer, najó igazából ő beszél, egyszer hozzászólsz, nem menekülsz,
annyit beszél. És kérdeztem, hogy fáradt-e mert volt a kikötőnél, és mondta
hogy nem, ő nem fáradt.. csak a teste az.:) Nagy arc az öreg.
Tegnapelőtt visszajött egy régi hotellakó, úgy 3 hete volt
itt a feleségével, unokájával, és nagyon megkedveltem, mindig rengeteget
futott, biciklizett, és mondta akkor már, hogy jönnek majd biciklizni ide
nemsokára, és mondtam neki, hogy akkor nézzen vissza, és most visszajött
beköszönni. Nagyon kedves dolog volt ez is.
Másrészről kicsit várom már azt is, hogy otthon legyek, 2
hétig szerintem ki se kelek az ágyból, be kell pótolnom 5 hónapnyi
alváskimaradást.
Aztán újra útnak… Majd meglátjuk merre…:)
2013. szeptember 19., csütörtök
Megint ezer éve nem írtam, és azt sem tudom már miről írtam
utoljára. Ami biztos, itt voltak a szüleim, ami igen csak jól esett. Jó érzés,
hogy ha csak egy kicsit is belelátnak a kis világomba, hogyan telnek a
mindennapjaim. Aznap mikor jöttek a szüleim, 4 magyar haza is ment, volt sírás,
búcsúbuli, meg minden, ami kell. Fura nélkülük, 3-an lakunk most a lakásba,
mindenkinek van külön szobája, és 2 fürdőszobánk van. A héten téliesítettük a
nappalinkat, behoztuk a kanapékat az erkélyről, lett így egy jó kis nappalink.
Eddig full üres volt a nappali, mindigkiültünk az erkélyre. Viszont most már
itt is kezdi megmutatni magát az ősz… Egyre többször van hideg, napközben is
ritka már a nagyonmeleg, sokszor beborul és esik is. Én esténként már sokszor
kardigánban dolgozom, a munkatársaim mindig nevetnek is rajtam, hogy akkor mit
fogok hordani télen..:) Lassan bezárnak a szórakozóhelyek is, nagy bánatunkra.
Barbival olyan szinten ismernek már minket, hogy a szórakozóhely WC-s nője is
köszön már nekünk az utcán, kidobók, pultosok, hívnak meg minket a buliba
egy-egy italra. Erről jut eszembe, a legrosszabb ital: Fernet Branco! Abszolút
hozzászoktam már ahhoz is, h 6-7 órákat alszok, de ha arról van szó, megy még a
11 óra alvás is, mint ma. Szerintem mikor hazamegyek, egy hétig csak aludni
fogok, na meg enni.:)
A hotel és a FALU lakóin is látszik, hogy ősz van, mindenki
szinte öreg már. A hotelban a júliusban elképzlehetetlen is megtörtént
néhányszor már. Unatkoztam. Álltam egymagamban, és mondjuk 4 vendég ült a
teraszon. Ilyenkor nekiállok újságot olvasni, meg spanyolozni pl. :D De nem
élvezem az unalmat, így nem telik úgy az idő. Csomószor elengednek hamarabb,
mert minek maradjak ott még, amikor már minden kész van. Júliusban emlékszem 11
előtt olyan bolondokháza volt, most meg általában 11re már ki vannak takarítva
a gépek is. Múltkor negyed 12-kor leültünk benn a főnökömmel, meg az új lány
munkatársammal, beszélgettünk, főnököm kért egy gintonicot, én ittam egy
baileys utánzatot és ennyi volt. Vagy máskor szintén 11kor bementünk a belső
bárba mind, az összes pultos, és megkóstoltunk egy litván italt, ami nagyon
hasonlít a Jägerre. Az új munkatársam litván amúgy, jól kijövünk, ezelőtt
animáción dolgozott, de dolgozott már hajón, Ausztriában pultosként, bezsél
spanyolul, angolul, németül, olaszol, meg nyilván litvánul.:) Jah és a héten
volt olyan, hogy 57 allinclusive-os vendégünk volt, júliusba volt, hogy 200….
Érdekes amúgy, hogy a borravaló meg most jobb, mint amikor nagy hajtás volt.
Jah, ami változás még történt, egyedül nyitom mát mindig a
bárt, egyik nap én, másik nap Iewa.:)
Tegnap voltam megint kalózhajón, Barbit kísértem el, kicsit
animátorkodtam vele, hogy ne untakozzon egyedül, táncoltuk a klubtáncot, 5
hónapos babával játszottam, vendégekkel beszélgettünk.
Tegnap itt volt a hotelban a tulaj. ÉS az igazgatóval
beszélgetett. Este kérdezi az én főnököm, h Judit, mikor is mész haza? Mondom
2-án. Válasza: nem, 3-án! :D Mondom a-aaaa, megvan a jegyem, meg mindenem.
Mondja, jó, de 1-jén még biztosan dolgoznom kell, mert úgy néz ki november
1-2-3-ra jön 100 szobába spanyol vendég, valami csoport. Na ez a rémálmaimban
ne jöjjön elő. 100 spanyol az extrém kéréseikkel, kávéfőzésekkel..:D Szóval
lehet, hogy 1-jén még dolgozom, 2-án utazom. Kicsit várom már, hogy otthon pihenjek
egyet, mondjuk úgy 1-2 hétog fogom bírni szerintem.:D Meg hogy találkozzak
mindenkivel. Még 6 hetem van Mallorcán…
2013. augusztus 27., kedd
Régen írtam bejegyzést, azt hittem, hogy már vagy 2hete nem,
és most, hogy visszanéztem, látom, hogy lassan 5 hete nem írtam. Rohan az idő,
és semmire nincsen időnk. AZ elmúlt egy hónap nagyon pörgős volt, voltunk
kalózhajókiránduláson Regivel, volt látogatóm, megismertem egy csomó embert, 1
évvel öregebb lettem, rengeteget buliztunk, keveset aludtunk, sokat dolgoztunk.
Jó kis hónap volt összességében. A szülinapom ünneplése nem úgy telt, ahogy
terveztem, amit már nem is bánok, mert imádtam ezt a 7/7 partysorozatot
Barbival, néha Regivel is kiegészülve. 7 nap hétszer mentünk el bulizni,
reggelig, sokszor 2-3 órát aludva mentünk dolgozni, egyszer sikeresen bementem
még ittas állapotban dolgozni, na ez egy élmény volt…:D Kaptam a lányoktól egy
csodaszép karkötőt, Migueltől a munkatársamtól pedig egy pólót, amin az áll:
Keep calm and party hard! Nagyon jól esett, nem is számítottam rá. AZ elején
nagyon utáltam Miguelt, de a végére nagyon megszerettem. Az elején nagyon
szarul dolgozott, de most már tök jó. Imádtam a vasárnap délutánokat vele,
mikor ketten voltunk, kávékat főztünk magunknak, „szünetet” adtunk egymásnak,
stb. Ő egy cseh fiú, 18 éves, és most fog érettségizni. Az anyja lehetnék
szinte, najóóóónem.:D
A világ legkedvencebb vendégei is itt voltak 9 napot, 4
német fiú, a 7/7 partysorozat minden napján velük is találkoztunk, Lip adott
egy magánshow-t a karaokeesten, arra az időre még a munkával is leálltam olyan
vicces volt. :)
Nagyon jófej és szórakoztató emberek. :) Utolsó estéjükön elmentünk velük
koktélozni, és kikísértük őket a transzferbuszhoz. Ők voltak a 3.ok akik
felköszöntöttek a szülinapomon. Jah, ami vicces, hogy 1 év alatt mennyit
változott az életem, hogy 1 éve ilyenkor a Balaton partján még gondolni se
mertem volna, hogy egy évvel később Mallorcán leszek a szülinapomon, és először
egy Jesus nevű ember fog felköszönteni spanyolul…J
1 év, annyi változás mint soha eddig. Annyi új embert ismertem meg, olyan
emberekkel voltam szülipomkor, akikről 3 hónapja még azt se tudtam, hogy a
világon vannak. Megjártam Salamancát, elkezdtem dolgozni, megkezdődött a
felnőtt élet, megtanultam spanyolul, satöbbisatöbbi. Sűrű és eseményteljes egy
év volt. Kíváncsi leszek jövőre ilyenkor éppen hol és kivel leszek. JKaptam meglepiket amúgy
postán is, képeslapot bátyámtól és a MENYASSZONYától (:)), és Dániából Adrikámtól, aki
nagyon hiányzik ajándékot és kedves üzenetet.
Jah és a mondat, ami napi 1x elhagyja minimum a szám: ez egy
falu. Mikor idejöttem nagyon tiltakoztam ez ellen, elvégre egy faluban nincsen
ekkora élet, ennyi lehetőség, márpedig ez egy falu. Lépten nyomon ismerősökbe
botlok, legtöbbször akkorés azokba, akikbe és amikor nem akarok.:) A
szórakozóhely kidobói már mind ismernek, kilóméteres sor esetén is meglátnak és
előrehívnak. Ilyenkor a német turisták nagyon boldogok szoktak lenni, hogy
egyrészt beelőzzük őket, másrészt ingyen megyünk be.. :D
1 hét és 1nap múlva jönnek a szüleim, úgyhogy tényleg minden
csodás.
2013. július 23., kedd
Próbálom megint egyszer összeszedni a dolgokat. Azon
gondolkodom, hogy milyen izgalmasabb munkahelyi történések vannak, de
mostanában nincsen olyan különlegesen kedvenc vendégem, mint régen voltak.
Nagyon sok a családos, nagyon sok az angol, de úgy igazán most senki nem lopta
be magát a szívembe. 300-an vannak a hotelba, most már minden este pörgős,
nincs különbség hétvége-hétköznap között. Augusztus elején még többen lesznek
majd. Na vicces sztorik. Például mikor este millióan vannak, azt sem tudod, hol
áll a fejed, próbálod észben tartani a rendelést Regi egyszer odament egy
vendéghez, és a szobaszámát akarta megkérdezni, és Zimmernummer helyett azt
kérdezte a vendégtől, hogy „Whiskeycola?”.:D Előtte vki azt rendelte tőle, és h
ne felejtse el ezt mondogatta magában, és véleltlenül ki is mondta..:D Nem
egyszerű amúgy megjegyezni melyik asztaloz mi megy, műanyag pohár vagy üveg,
fizetős vagy sem, milyen nyelven beszélj velük. Sőt a vendégek sokszor azt
mondják, hogy még egy ilyet kérnek, mint ez volt, és akkor nézel bután, hogy
azért 300 vendég rendelését nem jegyzed meg..:D Csomószor volt, hogy például angolokat németül
kérdeztem meg mit kérnek, meg ilyesmi, de ezeken már nem is csodálkozom.
Van egy telefon a bárban, amit mindenki utál felvenni, és
általában próbáljuk is elkerülni, hogy fel kelljen venni. Én még csak olyan 3x
vettem fel, egyszer németül beszéltek bele este, hogy kapcsoljuk le a zenét.
Máskor spanyolul, hogy rendelek-e még jégkristályhoz cuccot… Ööööö… gondolom
nem.:D
Múltkor a 2x a főnök vette fel, egyszer az volt a sztori,
hogy valaki szobára rendelt volna 10 Love ont he beach koktélt meg nem tudom
még miket, és a főnököm megkérdezte h van-e allinclusive-ja. És mondta h van..
És mondta a főnök, h oké, akkor jöjjön le a bárba, mert ez így működik..
A másik, hogy felhívtak minket lecseszve, hogy kinnhagytunk
a fűben (most már annyian vannak, hogy nem férnek el az emberek csak az
asztaloknál, sokszor a napágyakon ülnek) éjszakáról poharakat, és hogy a gyerekeik
beleittak reggel…:DDD Vélemény: 1. Miért nem figyelsz a saját gyerekedre? 2.
Hát hülye a gyereked, vagy hülye?
Múltkor a bárhoz odajött hozzám egy lány, és megkérdezte,
hogy ez itt a bár? :D Néztem rá, hogy hát igen…:D Meg nagyon sok hülyeséget
tudnak amúgy kérdezni.
Viszont csomó kedvesség is van, volt aki megjegyezte a
nevünket, és úgy szólatított utána már minket, vagy leállnak beszélegetni,
érdeklődnek honnan jövünk, próbálkoznak a spanyollal, ez csak akkor gáz, amikor
olyannál próbálkoznak, aki nem is beszél spanyolul..:D
Most pedig tegnap érkezett egy transzvesztita a hotelba. 40
körüli, szoknya, magassarkú, hosszú köröm, haj, smink, karkötő, cici, és csak
vodka-narancslevezik. Német, de spanyolországban él már több mint 10 évbe, és
engem szeret, elköszön, beszélgetünk, énelkelget, vicces, a vendégek mindig
nagyon nézik, meg mondják, hogy itt gyerekek is vannak..:D Vicces amúgy, mert
heti egyszer van transzvesztita show a hotelban, és most azért szorítok, hogy
maradjanak addig, míg az lesz.:D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)